Valójában még a nevét nem döntöttem el végleg. Ez az elnevezés a sokadik verzió, az első az „Itt tiéd a főszerep!” volt.
A bevezető modul Rólam szekcióját állítom most össze, és azon töröm magam, hogy a lehető legrövidebbre fogjam, merthogy nem ez a lényeg, hanem, hogy aki ismeretlenül vásárol tőlem, képbe kerüljön valamennyire. Ki vagyok, honnan vettem ezt a tudást, stb.
Két meghatározó szekció van benne, az egyik az első találkozásom a győzelemmel a nehézségek felett, a teljes élet ragyogó érzésével, a második pedig a feladással. Mivel rövidre szeretném fogni a bemutatkozást, elég közel kerültek egymáshoz ezek a történetek, és így lerövidítve, visszaolvasva, még számomra is elég érdekes ívet adnak ki.
Íme az első meghatározó történet:
De ezeknek a meditatív állapotoknak volt még egy fantasztikus hatásuk: kezdtem megérezni, milyen is lehet, mikor az ember önazonos életet él. Milyen lehet önazonosnak lenni.
Bár ekkor még egy ideig pokoli rohamaim voltak, de elkezdtem úgy igazán élni és ragyogni, mint azt egy huszonéves lánynak kell is.
Emlékszem egy verőfényes, tavaszi napra, mikor egy alapos, mély relaxáció után, a legdivatosabban felöltözve, kiléptem a városi lakásom ajtaján, olyan érzésem volt, hogy ezt a könnyedséget, a létezés örömét, amit sugároztam, látják is az emberek, megbámultak, amerre mentem, mosolyogtak, visszamosolyogtam, benyitottam a drogériába, magabiztosan ragyogva köszöntem, minden szem rám szegeződött, az emberek csodálattal bámultak rám. Mintha adtam volna
nekik valamit. A húgomat meglátva, elkiáltottam magam, hogy Angiii!, ő meg epersze nem ismert meg. Azt mondta, hogy nem tudta hirtelen ki vagyok, és mit akar tőle ez a nő.
Ilyesmikre képes az az életenergia, ami elől a meditáció segítségével eltakaríthatjuk az akadályokat.
Ekkor már nagyon érdekelt a színjátszás, a színház, és teljesen természetes volt számomra, hogy az utamnak valahogyan arra kell vezetnie.
És a második sztori amikor a színészi szabadúszó létbe kezdtem szépen lassan belefulladni, de kitaláltam valami fantasztikusat, ami azóta segített számtalan helyzetből győztesen kikerülni:
És ekkor jött életemnek az a szakasza, ami ennek az anyagnak is az alapja. Bár elég fiatal voltam még, de belefáradtam az erőlködésbe, hogy helyet találjak magamnak az életben.
Létezik egy olyan elmélet, miszerint egy bizonyos adag életenergiával jövünk a világra. Ha ez igaz, akkor nekem valahogy ekkorra ürülhettek ki a tartalékaim, egész életemben mindenért, még a levegővételért is keményen megdolgoztam, betelt a pohár. És ezt tudtam is. Teljesen tudatában voltam, hogy ha így folytatom, egyre jobban szétesek majd, és senki nem fog segíteni.
Egészen pontosan emlékszem a délutánra, mikor ennek a programnak az alapjait kitaláltam, hogy megmentsem a saját életem, hogy ne vesszek el, hogy valahogy abbahagyjam a feladást, és visszataláljak a normális életbe, amit talán még soha nem is éltem igazán.
…és ekkor megfordult a fejemben, hogy ha olyan jó színésznő vagyok, mint amilyennek tartom magam, hogyhogy nem vagyok képes legalább napi fél órára úgy tenni, mintha élnék. Mivel ekkor a színjátszás számomra még mindig a legnagyobb vonzerővel bírt, ahhoz, hogy visszatérjek az életbe, erre a gondolatra rátapadt az agyam. Mi lenne, ha elkezdeném azt játszani, mondjuk napi fél óra hosszig, hogy teljes, boldog, elégedett életet élek?
Szóval elkezdtem azon kattogni, hogy hogyan építenék fel egy szerepet, egy olyan nőt, aki tulajdonképpen én vagyok, mikor boldog, elégedett, sikeres, magabiztos és örül az életnek. El tudnék egy ilyen embert teljes átéléssel játszani, ha most felkérnének egy ilyen szerepre, vagy visszaadnám azzal, hogy bocs, én most ezt képtelen vagyok megtenni?
Végül kidolgoztam egy rendszert, aminek segítségével aztán lépésről lépésre újból összeraktam magam. Ezúttal viszont már úgy, hogy többé nem felejthetem el, mennyire tőlem függ, merre megyek. Lefelé vagy felfelé? A bajokból kifelé, vagy azokba befelé?
Ezt készülök megosztani veletek hamarosan.
Szeretettel: Enikő
