Blog

Beküldve:

Mennyi ideig tart megváltoztatni egy korlátozó meggyőződést?

Biztosan neked is ismerős az érzés, amikor valamiről már előre tudod, hogy ez így nagyon nem lesz jó! 

Eltervezed, hogy eladod a lakást, jönnek az érdeklődők, ha nem is túl sűrűn, de jönnek, és az ár persze egyiknek sem tetszik. Te pedig eldöntötted, hogy még egy jó darabig nem engedsz az árból. 

Azután egyszer, egy szép napon megjelenik a „tökéletes vevő”. Jön, megnézi, és tényleg mindent alaposan megnéz, de szerelmes a környezetbe, látod, hogy a lakásba is. Majd, amikor hozod a kávét, észreveszed, ahogy az ügynökkel bólintanak egymásnak, hogy igen, ő ezt akarja. Felújítja, amit kell, de ez neki nagyon tetszik.

Leteszed a tálcát, töltesz, mosolyognak, és két hörpintés között közli is a modern, barna bőrdzsekis családapa, hogy igen, döntött, és ha nem gond, eljön a családdal is valamelyik nap. 

Minden megy, mint a mesében, csak éppen nem jó az időpont, amit megbeszéltünk, mert a feleségének fogorvoshoz kell mennie, letörött a foga. Sebaj, akkor már csak két hét múlva tudunk találkozni, de ne is fogadjak újabb érdeklődőket, mert megveszik, a feleségének is biztosan tetszeni fog.

Eltelik egy-két hónap, a családdal még mindig nem nézték meg, valami állandóan közbe jön, és az a halovány gyanúd támad, hogy itt valami nem stimmel. Lehet, hogy a pénz miatt csinálják? Lehet, hogy nincs is feleség? Lehet, hogy egy másik ingatlant kell eladnia ahhoz, hogy pénzhez jusson? 

Érzed, hogy a sarkadra kellene állnod, de akkor mi van, ha nem veszik meg? De hát így sem úgy fest, hogy lesz belőle valami! Az ár magas, de nem engedhetsz, mert az adó, ugye…  Más eddig nem akarta megfizetni az árat. 

Elkezdődik egy huzavona benned, majd eszedbe jut a pozitív gondolkodásosdi. Gondolkodj pozitívan! De hogyan? Mennyi ideig tart megváltoztatni egy korlátozó hiedelmet? Mi van, ha közben elslisszol? De hiszen nem is vevő, technikailag még csak érdeklődő! – szólal meg egy hang a fejedben. Majd az elméd csavar még egyet a játszmán: milyen hiedelemmel lepkéztem be egy ilyen vevőt? 

Az elmeping-pong még nagyobb fokozatra kapcsol: akkor most gyorsan át kell írnom a meggyőződéseimet úgy, hogy két hónapon belül eladjam a lakást! Át lehet úgy írni? Mennyi ideig tart átírni egy ilyen meggyőződést, hogy tökölődő vevő helyett olyat vonzzak be, aki jön, vásárol és slussz-passz? ÁÁÁ, inkább azzal foglalkozz, hogy az új lakásod olyan legyen, amilyet szeretnél, inkább azt programozd! Mennyi ideig tart egy megfelelő lakást programozni, hogy megvalósuljon? 

Ekkor észreveszed, hogy kapar a torkod, és az is eszedbe jut, hogy a szemed is szúrt reggel. Hiába, az egészséget minden nap kellene programozni! Azt kellene először. mennyi ideig tart átprogramozni, ha folyton megfázol?

…és a főnöknőd is! Szent egek, mindig úgy kikészít! Át kellene programozni magam, hogy ne vegyem fel az ordítozásait! Vagy még jobb: azt kellene programoznom, hogy higgadtan megmondom neki: nincs joga így beszélni velem! De akkor repülök! Sebaj, majd átváltoztatom úgy a gondolataimat, hogy azonnal találjak új munkát! Mennyi ideig tart egy jó, új munkát programozni?  …és ha csak Bécsben találok? A párom egész biztosan nem jön velem oda! … át kellene programoznom…. 

laughing

Az igazság viszont az, hogy minden önazonos célunk egy irányba visz minket. Ha konkrétumokat programozol, és azokra figyelsz, azt fogod tapasztalni, hogy rágörcsölsz arra, hogy konkrétan azt kapd, amit szeretnél. 

Ha viszont arra koncentrálsz, hogy hogyan akarod érezni magad, mikor teljesül a kívánságod, akkor egyetlen feladatod az lesz, hogy a jelenben létezve, rugalmasan reagálj az adódó helyzetekre. 

Azt hiszem az időre, hogy pontosan mennyi ideig tart ezt, vagy azt átprogramozni, a legtisztább választ Dr. Carolyan Leaf adta, de az ő megfigyelései elsősorban a traumák szakemberek nélküli feldolgozásával kapcsolatosak. Ő 60 napot figyelt meg a kutatásai alapján, de csak akkor, ha egyetlen napot sem hagysz ki közben. Méghozzá úgy, hogy az első 30 napban napi 5 percig gondold végig az alábbi folyamatot. Majd a következő 30 napban már csak a javított verziót ismételgesd magadban. Módszere öt lépésből áll:

1. Lépj hátra a helyzetből, lélegezz mélyet, nyugodj meg!

2. Először tudatosítsd a gondolatot, ami rossz érzést vált ki belőlet

3. Fogalmazd meg pontosan, mi is történik, például: „van egy érdeklődő, aki már-már vevőként viselkedik, folyamatosan telefonálgat, tologatja az időpontokat, de konkrétumokról, hogy a vásárlás mikor és hol történik meg, még nem volt szó. Téged pedig ez nagyon frusztrál.

4. Gondold végig, mi volna az egészséges viszonyulás! Ha kiállnál magadért, és ultimátumot adnál: akkor szóljon, ha már biztosan megveszi, esetleg még egyszer eljöhet megnézni a családjával, de te tovább árulod addig is.

5. Azután már csak a javított, egészséges hozzáállást foglamazod meg újra. 

Ez a megfigyelése konkrétan a téves gondolkodásra, traumák feldolgozására vonatkozott, de azt is megfigyelte, hogy azok a páciensei, akik ezt a módszert az életükbe beépítették, idővel jóval felszabadultabb, kiteljesdettebb életet éltek, mint azok a páciensei, akiknek traumáival a hagyományos terápia keretein belül foglalkozott. 

Vagyis nem az idő a fontos, hanem az irány, amit egészen pontosan egyetlen dolog jelez: hogyan érzed magad most?

Hatalmad a mostban van.

Beküldve:

Az alapigazságok, amikre építkezünk

Vonzás törvénye, kérd és megadatik

Látszólag lassan készül, de készül az Igazán önmagad c. ajándék minitanfolyamhoz kapcsolódó nagy TELJESíTSD KI AZ ÉLETED! online tanfolyam. Időnként rákényszerülök, hogy mással foglalkozzam. Olyankor kicsit el is felejtem, majd amikor eszembe jut, kételkedni kezdek benne, hogy hát ki vagyok én, hogy így osszam az észt, meg mi van, ha mégsem akkora durranás. Közben készülök a coach vizsgára is, olvasom, nézem, magamba szívom mások anyagait, akik látszólag jóval előrébb járnak, mint én, majd mikor ismét odajutok, hogy a tanfolyamon dolgozzak, újra és újra elámulok, ahogy szinte magától épül, ahogy a részek egymáshoz kapcsolódnak. Visszaolvasva sokszor van az az érzésem, hogy nekem írta egy másik énem, aki jóval többet tud nálam, vagy legalábbis bölcsebben működik. Egyre jobban hiszek benne, hogy hatalmas, nagyon értékes segítség készül mindazok számára, akik hisznek a folytonosan megújuló élet hatalmában. Akik tudják, hogy van valami nálunk sokkal hatalmasabb erő, ami újra és újra eltölt életörömmel, hittel, kedvvel, energiával bennünket, viszont cserébe azt kéri, hogy ülj fel a hullámra, az élet hullámára. Az irányt is megszabhatod, csak ülj fel! Ebben segít ez az anyag.

Az alábbi felsorolás a tanfolyam második moduljának bevezetőjéből való. A második modul azokat az alapelveket és alapigazságokat pontosítja, amire az egész tanfolyam épül. Ez a tudás, a megértés része a dolognak, ez után következik majd a színjátszás szerepformálási folyamatából idecsempészett három modul. Mint egy exkluzív, személyre szabott színészkurzus. Természetesen ez nem egy száraz anyag, saját életedre vonatkozó kérdésekkel munkafüzetek segítenek majd személyessé tenni. Gondolatfolyamok, meditációk kapcsolódnak hozzá és választható mentorprogram.

Akkor lássuk az alapelveket:

  1. Egyazon energia mozgat mindannyiunkat. Különlétünk csupán látszat.
  2. Rezgésekből álló világegyetemben létezünk.
  3. Kérd és megadatik, vagyis: Amit kérsz, amire vágysz, az már létezik, már a tiéd, de meg kell tanulnod beengedni azt az életedbe, illetve azzá válnod, aki mindazt már elérte, illetve birtokolja.
  4. A vonzás törvénye értelmében a hasonló rezgésű dolgok, élmények, gondolatok, emberek vonzzák egymást.
  5. Saját rezgésed az érzelmeid, a közérzeted által jut kifejezésre, és ezen keresztül figyelheted is azt meg.
  6. Közérzetedet, az egyes eseményekre adott reakcióidat a gondolataid határozzák meg: ahogyan gondolkodsz egy adott témáról, olyan érzelmi állapotba hozod magad vele kapcsolatban.
  7. Gondolataink nagy része automatikus programként fut az agyunkban, így megszokásokként fixálódtak az egyes helyzetekre adott reakcióink. Ezeket hívjuk megerősítéseknek, illetve a köznyelv szerint ezek pozitív, javított változatát, pedig valójában állandóan különböző megerősítések futnak a fejünkben.
  8. Tudatalattid mindig nagyobb hatalommal bír, mint a tudatos éned, de a tudatos éneddel lépésről-lépésre, lassan, türelmesen akár teljesen át is programozhatod azt.
  9. A céltalan élet rendezetlenné teszi a hozzáállásunkat is. Ellenben, ha vannak céljaink, és feléjük haladunk, életünk irányt kap, és irányban lenni nagyon jó érzés. A jó érzés pedig a tudatos teremtés alapja. Minél jelentéktelenebb céljaid vannak, annál kevésbé mozgatnak meg, és minél inkább olyanok, amik víziója feldob, annál nagyobb energiák lendülnek általa mozgásba.
  10. Céljaiddal és az életeddel kapcsolatos gondolataid szabják meg életforgatókönyvedet. Ha tudatosan szeretnéd írni, a tudatalatti átprogramozásával kell kezdened, mint azt feljebb már említettem.
  11. Sorra vesszük a tudatalattid átíásához szükséges eszközöket, azok helyes, hatékony használatát.
  12. Szó lesz a leghatékonyabb eszközünkről is, ami mindig pontosan mutatja, hogym éppen melyik irányba manifesztálunk: az érzelmi vezérlőrendszerünkről. Ezt nagyon fontos megértenünk, mert a tanfolyam további moduljai erre épülnek majd. Ezt fogjuk használni, hogy jövőbeni, sikeres, álmait valóra váltó, boldog éned bőrébe tudj bújni, ahányszor úgy döntesz, hogy megteszed.
  13. Pontosítjuk a pozitív gondolkodás fogalmát.
  14. Végül kitérünk arra is, hogy mi a helyzet, ha éppen olyan életszakaszban vagy, hogy őszintén szólva, fogalmad sincs már, mit akarsz, vagy hogy akarod-e azt, amiről eddig azt gondoltad, hogy akarod.

Izgatottan várom, mikor majd kipróbálod a tanfolyamot, végigmész rajta, hogy mit is tartalmaz, majd elkezded feldolgozni a leckéket egymás után, miközben egy olyan életminőségre nyitsz ajtót, amiről talán csak álmodoztál eddig, és fogalmad sem volt, hogyan teremthetnéd meg, vagy túl távolinak gondoltad. Ezzel a tanfolyammal viszont a te folyamatosan kiteljesedő életed közvetlen testközelbe kerül. S a többi már tényleg csak gyakorlás és elhatározás kérdése lesz.

Nagyon várom már a találkozásainkat!
Szeretettel: Enikő

Beküldve:

Készül az „Igazán te” online kurzus

Készül az online kurzus

Valójában még a nevét nem döntöttem el végleg. Ez az elnevezés a sokadik verzió, az első az „Itt tiéd a főszerep!” volt.

A bevezető modul Rólam szekcióját állítom most össze, és azon töröm magam, hogy a lehető legrövidebbre fogjam, merthogy nem ez a lényeg, hanem, hogy aki ismeretlenül vásárol tőlem, képbe kerüljön valamennyire. Ki vagyok, honnan vettem ezt a tudást, stb.

Két meghatározó szekció van benne, az egyik az első találkozásom a győzelemmel a nehézségek felett, a teljes élet ragyogó érzésével, a második pedig a feladással. Mivel rövidre szeretném fogni a bemutatkozást, elég közel kerültek egymáshoz ezek a történetek, és így lerövidítve, visszaolvasva, még számomra is elég érdekes ívet adnak ki.

Íme az első meghatározó történet:

De ezeknek a meditatív állapotoknak volt még egy fantasztikus hatásuk: kezdtem megérezni, milyen is lehet, mikor az ember önazonos életet él. Milyen lehet önazonosnak lenni.
Bár ekkor még egy ideig pokoli rohamaim voltak, de elkezdtem úgy igazán élni és ragyogni, mint azt egy huszonéves lánynak kell is.
Emlékszem egy verőfényes, tavaszi napra, mikor egy alapos, mély relaxáció után, a legdivatosabban felöltözve, kiléptem a városi lakásom ajtaján, olyan érzésem volt, hogy ezt a könnyedséget, a létezés örömét, amit sugároztam, látják is az emberek, megbámultak, amerre mentem, mosolyogtak, visszamosolyogtam, benyitottam a drogériába, magabiztosan ragyogva köszöntem, minden szem rám szegeződött, az emberek csodálattal bámultak rám. Mintha adtam volna
nekik valamit. A húgomat meglátva, elkiáltottam magam, hogy Angiii!, ő meg epersze nem ismert meg. Azt mondta, hogy nem tudta hirtelen ki vagyok, és mit akar tőle ez a nő.
Ilyesmikre képes az az életenergia, ami elől a meditáció segítségével eltakaríthatjuk az akadályokat.
Ekkor már nagyon érdekelt a színjátszás, a színház, és teljesen természetes volt számomra, hogy az utamnak valahogyan arra kell vezetnie.

És a második sztori amikor a színészi szabadúszó létbe kezdtem szépen lassan belefulladni, de kitaláltam valami fantasztikusat, ami azóta segített számtalan helyzetből győztesen kikerülni:

Csak játszani tudtam, helyezkedni nem.
Ez persze nem volt elég.

És ekkor jött életemnek az a szakasza, ami ennek az anyagnak is az alapja. Bár elég fiatal voltam még, de belefáradtam az erőlködésbe, hogy helyet találjak magamnak az életben.
Létezik egy olyan elmélet, miszerint egy bizonyos adag életenergiával jövünk a világra. Ha ez igaz, akkor nekem valahogy ekkorra ürülhettek ki a tartalékaim, egész életemben mindenért, még a levegővételért is keményen megdolgoztam, betelt a pohár. És ezt tudtam is. Teljesen tudatában voltam, hogy ha így folytatom, egyre jobban szétesek majd, és senki nem fog segíteni.
Egészen pontosan emlékszem a délutánra, mikor ennek a programnak az alapjait kitaláltam, hogy megmentsem a saját életem, hogy ne vesszek el, hogy valahogy abbahagyjam a feladást, és visszataláljak a normális életbe, amit talán még soha nem is éltem igazán.
…és ekkor megfordult a fejemben, hogy ha olyan jó színésznő vagyok, mint amilyennek tartom magam, hogyhogy nem vagyok képes legalább napi fél órára úgy tenni, mintha élnék. Mivel ekkor a színjátszás számomra még mindig a legnagyobb vonzerővel bírt, ahhoz, hogy visszatérjek az életbe, erre a gondolatra rátapadt az agyam. Mi lenne, ha elkezdeném azt játszani, mondjuk napi fél óra hosszig, hogy teljes, boldog, elégedett életet élek?
Szóval elkezdtem azon kattogni, hogy hogyan építenék fel egy szerepet, egy olyan nőt, aki tulajdonképpen én vagyok, mikor boldog, elégedett, sikeres, magabiztos és örül az életnek. El tudnék egy ilyen embert teljes átéléssel játszani, ha most felkérnének egy ilyen szerepre, vagy visszaadnám azzal, hogy bocs, én most ezt képtelen vagyok megtenni?

Végül kidolgoztam egy rendszert, aminek segítségével aztán lépésről lépésre újból összeraktam magam. Ezúttal viszont már úgy, hogy többé nem felejthetem el, mennyire tőlem függ, merre megyek. Lefelé vagy felfelé? A bajokból kifelé, vagy azokba befelé?

Ezt készülök megosztani veletek hamarosan.

Szeretettel: Enikő

Beküldve:

Mi van, ha legszívesebben a pokolba küldenéd az egész világot, miközben tudod, hogy hű, azt nem szabad!?

Mi van, ha legszívesebben a fenébe küldenéd az egész világot, de tudod, hogy hű, azt nem szabad?!

Döntöttél, szeretnéd életed irányítását a kezedbe venni, végre teljes életet élni, dolgozol magadon, kezded érteni ezt a vonzás törvénye mizériát, aztán egyszer csak körülnézel, és észreveszed, hogy semmi nem változott, sőt, mintha egyre rosszabb lenne minden. Türelmetlen és dühös vagy, úgy gondolod, már elég sokat tettél, hol a francban vannak a bizonyítékok?! Most akkor mi van? Mi történik veled?

Előbb-utóbb mindenképpen szerettem volna erről írni, de úgy alakult, hogy tegnap éppen egy ilyen gyengébb napom volt. Adta magát, hogy megírjam, eddigi tapasztalataim szerint, mi a legbölcsebb hozzáállás az ilyen helyzetekhez. Mit szépítsem, alaposan bedühödtem, csak azt láttam, hogy mások fele annyi tudással, tehetséggel, hol vannak, meg hogy mekkora igazságtalanság az egész élet, és kiszaladt a számon néhány nem túl szép mondat is, miközben a mosógépbe dobáltam be a ruhákat. Pontosan tudtam, hogy nem jó felé haladok, ami a tudatos teremtést illeti, ugyanakkor azt is, hogy ezt a negatív spirált még nem tudom leállítani. Az a helyzet ugyanis, hogy ha belegebedünk sem fogjuk tudni kontrollálni az összes gondolatunkat. Ha pedig rajtakapjuk magunkat, hogy már megint benne vagyunk egy olyan helyzetben, amihez hasonlót többé már nem akarunk megtapasztalni, nem szeretnénk „bevonzani”, amire végképp nincs szükségünk, akkor könnyen bekapcsol a lelkifurdalás, bűntudat, öngyűlölet, amiért nem vagyunk tökéletesek.

Ha emlékszel még az érzelmeinkről szóló blogbejegyzésre (ide kattintva olvashatod el), talán már be is villant, hogy ez egy jelzés csak, hogy jelenleg merre tartasz. Mintha az autódban ülve elaludt volna a gps, és most hirtelen felébredve, lelkiismeretesen elkezdene kiabálni, hogy hahó, hülyefelé mész, nem erre indultunk! Ez az a pillanat, amikor észbe kapsz, hogy hagytad szabadon kószálni a gondolataidat, azok pedig, a marhák, visszamentek oda, ahol otthonosan érzik magukat.

A titok című csodafilm logója

Anno, mikor a világhírű csodafilm „A titok” címen végigsöpört a spiritualitás világában, milliók nyugodtak meg, hogy van remény, kaptak hitet és ihletet, hogy kezdjék el megvalósítani álmaik életét. Hatalmas sikerek várnak ránk! – sugallta a film, boldog előadóktól ragyogó majd minden filmkockája . Piszkosul hatásos volt, ütős történetekkel, mesés gyógyulásokkal, meggazdagodásokkal, boldog kapcsolatokkal, sikerekkel teli valós példákkal, akkor még nagyrészt csak amerika szerte híres, azóta viszont világhírűvé vált előadókkal.

Engem is elvarázsolt, pedig akkor már saját bizonyítékaim is voltak a filmben hirdetett elvek valós működésével kapcsolatban. Túl voltam néhány nagyobb változtatáson, amit a gondolataim és a hozzáállásom átalakításával értem el. Megszüntettem a rohamaim, elvégeztem a színiakadémiát. Tisztában voltam vele, hogy attól függ, milyen gyorsan érjük el a célunkat, hogy, milyen messze vagyunk tőle, viszont bármikor elindulhatunk az irányukba, és az ezzel járó életérzést elég hamar megízlelhetjük.

Esther és Jerry Hicks
Esther és Jerry Hicks, ők ihlették A titok c. filmet, de mivel nem szerettek volna a marketingben részt venni, így végül a jeleneteiket kivágták. Ők a világsikert aratott Kérd és megadatik könyvek szerzői. Fontos még tudni, hogy mikor az első példányok kijöttek a nyomdából, Louise L. Hay, a kiadó, kijelentette, hogy egyáltalán nem fogják reklámozni, mert ha igaz, ami ebben a könyvben van, akkor meg fogják találni az emberek. A könyv fergeteges világsiker lett.

Szóval jött a film, és én is repkedtem a csodálattól, mint mindenki, aki látta. Mind megettük, hogy ez bizony így van: gondolsz valamire, és az megjelenik az életedben. Jó, annyit azért elárultak, hogy nem azonnal fog ez megtörténni.
Mert mi lenne, ha így lenne? Ezt egy elefántra gondoló pasassal szemléltették, aki ült a szobájában, behunyta a szemét, elképzelt egy elefántot, és az szépen, ormányát az égbe nyújtva, diadalmasan trombitálva meg is jelent. Ennél tovább nem magyarázták a dolgot.

Pedig nem ártott volna! A kitartás, kitartás, kitartás, fókusz, kitartás ismételgetése nem túl célravezető. Akkor sem, ha nagyjából ez a lényeg, mert az életünk szerencsére ennél jóval színesebb, így a figyelmünk is könnyen elterelődik, és ez nem feltétlenül rossz. A különböző helyzetekben ugyanis egyre jobban és mélyebben van lehetőséged megismerni önmagad, ezáltal pedig újabb célokat tudsz megfogalmazni, vagy egyre pontosabbá tenni, amit már kitűztél. Végül is ez az élet, ugye?

Ő is a filmben tűnt fel először. Segélyekből élő egyedülálló anyaként lett az első igazán sikeres, színesbőrű szerző a témában
Jack Canfield, szintén a filmből

Szeretnék néhány szót szólni a lelkifurdalásról, bűntudatról és az önhibáztatásról!
Ezek az alacsonyabb rezgésű érzelmek (az érzelmi skálát ide kattintva tekintheted meg) hibásnak állítanak be bennünket. Rossz érzéseink vannak valami miatt, amit nem tettünk meg, vagy nem úgy csináltunk, ahogy kellett volna, vagy megtettünk, és nem kellett volna, holott – úgy gondoljuk – cselekedhettünk volna helyesen is, ezért a jelenben jól összeszidjuk magunkat. Figyeled a logikáját! Rossz érzést okozol magadnak valamiért, amit ha belegebedsz se tudsz másként csinálni, mivel már megtörtént.

Oké, de akkor mi a funkciója ezeknek az érzelmi állapotoknak a mi esetünkben?

  1. Először is megértjük, hogy a gondolataink szabják meg, milyen érzelmi állapotokat teremtünk magunknak. Megértjük a fontosságát, és szeretnénk egyre gyakrabban beleszólni ebbe a játszmába, ami az agyunkban folyik.
  2. Elkezdjük észrevenni a bizonyítékokat. Erzsike mindig milyen búval bélelt, borzasztó látni, hogy az életéhez való hozzáállásával még jobban beleássa magát szorult helyzetébe. Dezső rohadt idegesítő, lazán veszi a dolgokat, és mindig sikerül neki, amit a fejébe vesz! Hogy a fenébe megy ez ennek ilyen könnyen! A múltkor jól felhúzott a főnök, aztán otthon egész végig azon puffogtam, össze is mostam az eresztős rózsaszín tréningruhámmal a gyerek focidresszét, az meg szegény inkább nem ment edzésre, hogy ne csúfolják. …és tényleg, volt már olyan, hogy összeszidott a főnököm, mégsem tudta elrontani a hangulatomat, őrült jó nap volt, amikor akkor hazamentem, de sokat nevettünk! Ebben a gondolataink-érzelmeink dologban tényleg van valami!
  3. Miután észreveszed a bizonyítékokat, hogy ez tényleg működik, elkötelezed magad, komolyan elkezdesz figyelni arra, hogy jól érezd magad, és inspirálóan gondolkodj az életedben adódó helyzetekről.
  4. Csakhogy nem vagy gép, és az élet is hoz váratlan helyzeteket, amikor nem tudsz azzal foglalkozni, hogy ó, most ez a gondolkodás hová visz?! Egyszer csak azon kapod magad, hogy dühöngsz, és elkezded vádolni magad, mert már tudod, hogy ezt te okoztad, és egyáltalán nem veszed számításba, hogy nem tudatosan. Nem tudatosan léptél vissza abba a folyóba, amiből, azt hitted, már kimásztál. Nem tudatosan választottad az életed adott körülményeit. Mert te csak megtanulhatsz jól, sőt, egyre jobban játszani a lehetőségeiddel! Sőt, talán még a művészévé is válhatsz!
    Ez jusson eszedbe, ha azon kapod magad, hogy múltbéli rossz döntéseiden rágódsz!

Louise L. Hay, aki felfedezte a Hicks házaspárt, a New Age mozgalom nagyasszonya, aki az aids-es betegekkel való munkájával vált ismertté abban az időben, amikor még szinte mindenki belehalt. Egy orvos ismerőse küldte néhányukat hozzá először azzal a kéréssel, hogy ő talán tud velük valamit kezdeni, mert a pszichológusaik már nem. Saját lakásába engedte be őket, miközben az egész világ rettegett tőlük. Végül egy egész parkot töltöttek meg a találkozóikkal.

Louise L. Hay

Ezt tedd, ha erőt vesz rajtad a bűntudat:

Azonosítsd be pontosan, melyik állítólagos hibád miatt érzel lelkifurdalást!

Szerinted mit rontottál el akkor? Pontosítsd!

Tudsz-e most tenni valamit, hogy helyrehozd? Helyre kell még hozni? Egyáltalán rád tartozik, a te dolgod?

Ha fontos még számodra, tedd meg, amit tenni tudsz, hogy helyrehozd a hibát! Ez az egyetlen haszna az ilyen érzéseknek. Értékes vagy, többet érsz annál, minthogy olyan helyzeteken rágódj, amikre nincs befolyásod.

Plusz egy teendő, ha nem a te hibád, vagy már nem is aktuális: építsd be a gondolkodásodba, az önmagaddal való párbeszédbe, hogy amin már nem tudsz változtatni, pláne, ha nem is a te hibád, azzal nem hagyod magad tovább érzelmileg manipulálni az adott negatív programtól.

Szóval, ha azon kapod magad, hogy miközben a nagy tudatos életedet építed, és káromkodsz, mint a kocsis, egyszerűen csak figyelj, hagyj időt, hogy lecsillapodj. Nem vagy hibás, ez a folyamat része. Ráadásul sokkal hitelesebb vagy, mintha álszent lennél. Idővel egyre ritkábban lesznek úrrá rajtad a negatív érzelmek, és egyre rövidebb ideig. Teljesen megszabadulni tőlük annyit tenne, mint lemondani emberi mivoltunkról. Mikor észreveszed, hogy negatívan gondolkodsz, szorongsz, aggódsz, irigykedsz, dühöngsz, az csak az érzelmi vezérlőrendszered jelzése, hogy hé, bébi, nem erre akartál menni, kanyarodjunk vissza! …de ne éles kanyarral, hanem úgy, hogy ne repülj ki az ablakon!

Lásd az érzelmeinkről szóló bejegyzést!

A helyzetekből való tanulás folyamata:

  1. Mész az utcán, beleesel egy gödörbe, mert nem láttad, hogy ott van.
  2. Megint mész az utcán, rémlik, hogy volt ott egy gödör, de mész tovább, beleesel, mert figyelmetlen voltál.
  3. Mész az utcán, eszedbe jut a gödör, kikerülöd.
  4. Egy másik utcán mész.

Egyik kedvenc történetem egy mexikói agykontroll oktató hölgyről szól. Az illető nagy vehemenciával élő, ritka robbanékony nőszemély. Ezért is csodálkoztam, hogy hogy jön ő az agykontrollhoz? Állítólag egyszer egy kereszteződésnél kiugrott a kocsijából, kirángatta a szemben hirtelen fékező sofőrt a sajátjából, és üvöltve megrázta, mert majdnem belé jött. Pedig ez a hölgy évek óta rendszeresen meditált, és agykontrollt oktatott már akkor is. Attól, hogy önmagad kiteljesítése mellett döntesz, te még te leszel, szeresd jobban magad, mert pont azért vagy különleges, amilyen éppen vagy!

(A témáról részletesen Dr. Carolyn Leaf: Tisztítsd meg elméd zűrzavarát című könyvében olvashattok. Hamarosan szeretnék hozni egy rövid összefoglalót a könyvről, mert csodálatosan és pofonegyszerűen, tudományos kísérletekre támaszkodva magyarázza el, hogy az egészséges gondolkodás, miképpen teszi egészségesebbé az agy, mint szerv működését, ami ezáltal egészségesebbé teszi egész testünk, lényünk működését, és akár DNS szintekig képes megváltoztatni bennünket.)

(A félreértések elkerülése végett szeretném megjegyezni, hogy itt most csak arról az önhibáztatásról beszélek, ami akkor következik be, mikor tudod, mi miatt érzed ezeket a rossz érzéseket, semmiképpen nem a kóros, kezelést, terápiát követelő állapotokról!)

Ha érdekel valami, kérdezz nyugodtan! Visszajelzésedet szívesen veszem!

Szeretettel: Enikő

Hogy mindenről időben értesülj, gyere kövess be bennünket a facebookon vagy az instagramon, vagy mindkettőn!

Beküldve:

Így teljesíti ki az életedet a vonzás törvénye, ha nem irányítod tudatosan

Így teljesíti ki az életedet a vonzás törvénye, ha nem figyelsz rá tudatosan

avagy így lett végül saját stúdióm

Ez a történet a fókusz hatalmáról szól. Arról, hogy mire képes még akkor is, amikor nincs mögötte tudatos célkitűzés és tervezés. Hogy miként szüli meg önmagát újra és újra az életöröm, ha nem korlátozzuk visszahúzó meggyőződéseinkkel.

Rengeteg növényem van. Bent a lakásban 54, amit pedig az udvarra és a hátsó kertbe én ültettem, mikor utoljára megszámoltuk, valahogy 50 felett volt. Nagyrészt évelő dísznövények. Fák, bokrok, amik egy részét magról én neveltem fel. Ez csak abból a szempontból érdekes, hogy nekem még a szobámban sem volt soha növény. Mikor albérletekben laktunk Pesten, Komáromban, Kanizsán, Pőstyénben, a kollégiumokban, a lányszobákban mindig volt egy-két futó, fikusz, de nálam soha. Engem teljesen hidegen hagyott ez a növény mizéria.

Ez ugyanis csak a következménye lett egy afféle „valahogy ki kell bírni, valamit csinálni kell” folyamatnak. Ami történt, az nem más, mint amit az Igazán önmagad miniworkshopban is említettem (amit ide kattintva tölthetsz le, ha érdekel), hogy

ha a fókuszodban nincs is konkrét nagyobb cél, csak valahogy a tovább lépés érdekében olyan dolgokat teszel, amik következtében egy kicsivel mindig jobban érzed magad, mint előtte, javítgatsz azon, ami előtted van, akkor elég könnyen meglepheted magad azzal, hogy egyszer csak olyasmivel foglalkozol, amit előtte a kutya se nézett volna ki belőled. Legkevésbé te magad.

Valódi önmagad, a reményteli várakozással, életörömmel, vágyakkal, tervekkel, hittel, játékossággal, felszabadultsággal, könnyedséggel teli részed. Elvonulni pihenni, feltöltődni természetesen egy önazonos életet élő ember is szokott, egyedüllétre is minden egészséges embernek időnként szüksége van, de nem vonul vissza, nem húzódik tartósan az árnyékba. Megfigyelted már, mikor szoktad azt mondani, hogy „nem vagyok önmagam”, vagy hogy „igen, ez vagyok én!”?
Mikor tartósan ramatyul vagy, vagy fáradt, becsapott, agyongyötört, úgy érzed, hogy kicsúszott életed irányítása a kezedből, olyankor érzed azt, hogy nem éled a saját életed, nem vagy igazán önmagad.

De térjünk vissza a kertes-növényes sztorihoz, mert szerintem ez az egyik legszebb és legtisztább történet a vonzás törvényének működéséről. Akkoriban a fene se foglalkozott ezzel tudatosan, egyszerűen csak megint olyan helyzetbe hozott az élet, amit valahogy ki kellett bírni, valahogy túl kellett jutni rajta, valahogy fel kellett dolgozni az adott, érzelmileg erősen megterhelő szituációt.

Volt egy édes, öreg, német-juhász keverék kutyám, aki 14 évesen itt hagyott bennünket. A garázs mögötti elhanyagolt kerti területen, a kerítés mellett temettük el. Úgy gondolom, nem kell részletezni, mennyi minden változik meg egy ember életében, ha egy több, mint egy évtizedig gyakorlatilag árnyékaként, plusz kis tartozékaként létező szeretetcsomag egyszer csak többé nincs. Rossz volt.

Kövekkel körberaktam a sírját, kis farönköt tettem mellé ülőkének, megnyugtatott, ha ott lehettem. Aztán jött a tél, a hideg, más elfoglaltságaim lettek, és mikor tavasszal hátra mentem, nem találtam a kis sírt az új hajtásokat hozó faágaktól, és az esőzésektől óriásira nőtt gaztól és csalántól. Megdöbbentem és furcsa kettősséget éreztem. Arra gondoltam, mennyien legyintenének az aggodalmamra, hogy egy kutya sírját nem látom pontosan. Az járt a fejemben, hogy legalább a sír körül odafigyelhetnék, hogy ne nőjön be mindent a gaz. Rászántam egy órát, és kiszabadítottam az aprócska területet, meg az odavezető utat. Úgy terveztem, ha időnként ránézek, még feltöltődéssel is felér az a kis kerti munka.

1. Tadááám…
A vonzás törvénye működésének első lépése:
Valamire egy bizonyos érzelmi töltettel figyelmet kezdesz fordítani

Szóval elkezdtem tépni a gazt. A hátsó kert jó kis búvóhelynek bizonyult, mert akkoriban még senki sem használta a környéken, úgyhogy szuperül lehetett ott olvasni, relaxálni, hallgatni a madarakat, gondolatokat rendezni. A fák és a bokrok mindenhol körös-körül szinte az arcomba értek. Mintha egy erdő közepén ültem volna, teljes biztonságban, madárcsicsergés közepette. Aztán megint más kötötte le a figyelmemet, jött a nyár, az esők, a napsugár, a gaz pedig újra és újra nőni kezdett a már letisztított területeken.

Megszületett bennem az nobel-díjas gondolat, hogy talán nem kellene olyan sűrűn tépkednem a gazt, ha egy picivel nagyobb területet tisztítanék meg… Na, meg az se igen tetszett, hogy a burjánzó dzsungel helyfoglalása miatt csak egy ülőkét tudtam ott elhelyezni.

2. Tadááám…
A vonzás törvénye működésben tartásához további lendületet adsz figyelmed tárgyának:
Újra és újra visszatérnek a gondolataid az adott témához azzal a céllal, hogy hogyan javíthatnál rajta

…és most mindjárt jöhet is a harmadik tadááám, a lépés, ami nem hagy ülni a fenekeden, hanem cselekvésre ösztönöz.
Amikor elkezdtem ezt a bejegyzést írni, nem is gondoltam volna, mennyire szuper ez a kertes példa az ihletett cselekvésre is! Az ihletett cselekvés az a cselekvés, ami nem fáraszt, amitől felpezsdülsz, valami, ami valójában a nagybetűs ÉLET-et jelenti. Amikor azért mozdulsz, mert mozdulnod kell, mert attól érzed jobban magad, és mindez örömmel és életerővel tölt el.

3. Tadááám…
Folyamatosan azon agyalsz, hogy mit tudsz még tenni. Az ezen való kattogást addig-addig folytatod, mígnem magadtól mozdulsz, és csinálod, ami adja magát.

Itt szeretnék visszautalni a címre egy pillanatra. Ugyanis abban már utaltam rá, hogy akkor működnek ilyen könnyedén az egymásból következő cselekvések, ha nincs különösebb távlati terved, nincs tétje a dolognak, nem akarsz semminek és senkinek megfelelni, nem vársz visszajelzést, csak átadod magad a létezésnek. Ilyenkor nem kapcsolnak be semmiféle tudatalatti programok, hogy nem fog sikerülni, nincs időd, vagy nem tudod megtenni, nem lesz elég szép, nem vagy tehetséges, nem végeztél kertészeti egyetemet, nincsenek megfelelő eszközeid, úgysem fog úgy kinézni, mint a Versailles-i park. Eszedbe se jut aggódni a végeredményen! Csak vagy és csinálod. Létezel.

A zsigereimben éreztem a kis dzsungel közepén a kerti munka jótékony hatását. Bent hangoskönyveket mondtam fel, aztán mentem hátra és a kerti munka olyan volt, mint valami csoda a több órás mikrofon előtt ülés után.

A megtisztított terület nőtt, és végül a kerítések környéke is felszabadult. Elvileg már nem lett volna mit csinálni, úgyhogy elkezdtem kiegyenesíteni a talajt a kis sír körül, pálcát tettem az aprócska akácfa mellé, ami rajta nőtt. Aztán szerettem volna asztalt és székeket is kivinni, de annyira dimbes-dombos volt a terület, hogy először azt kellett kiegyenesítenem. Na, ekkor már a családom a fejét fogta, mikor meglátták, mit művelek! Gyakorlatilag a fél kertet áthordtam a másik felébe, és lépcsős elrendezést alakítottam ki az egész területen, majd elkezdtem növényeket ültetni. Én, aki világéletében utáltam a kertet, a gyomlálást, az ültetést, a földhöz nyúlást!

Igyekszem rövidre fogni, mert holnapig itt ülnék, és írhatnám a részleteket a patkánykergetéstől a bokrok mögül felbukkanó, 30 éves szemétdomb elhordásáig, a kőhordástól a vakond elleni harcig. ( Megjegyzem, a vakondriasztó, amit olyan nagy hévvel árulnak, sima átverés, rajtam kívül talán senkit nem idegesített, pláne nem a vakondot, ami gyakorlatilag körbefúrta. Szerintem reggel ott kávézott mellette és röhögött a markába.)

4. Tadááám…
Beindulnak a dolgok:
Az ihletett cselekvéssorozat lendületet vesz, ömlenek az ötletek, hogy még mit tehetsz, mit léphetsz, és megteszed, megléped, legyen az akár olyasmi, amit addig messze elkerültél.

Az történt, hogy egyszer csak ott állt egy díszkert, fehér, apró kagylókkal leszórt díszlépcsővel le a kis sírhoz. A szélén muskátlikkal, begóniákkal, apró, magról kikelt fákkal, bokrokkal, és színes hajnalkák futottak a kerítéseken végig.
Ekkor figyelmem a kertkapunál lévő régi tyúkólra terelődött, ami volt már füstölő is, legutóbb pedig fáskamraként üzemelt. Mivel a kertben már nem volt folyamatos, nagy energiát kívánó tennivaló, elkezdtem hát a fáskamrákat és a tyúkólat rendbe tenni. Ezek sem kerülték el a sorsukat, a tyúkólból, némi kis beruházás és kőműves munka után hangstúdió lett, ott olvastam fel azután a hangoskönyveket.

Lett egy igazi különálló munkahelyem, ahol ezután bármikor zavartalanul dolgozhattam. Miközben tudatosan fogalmam sem volt arról a folyamatról, ami szó szerint a kiteljesedés útjára terelt engem, és mindent, amihez ezzel az energiával hozzányúltam.
Természetesen nem állt meg itt a folyamat. Később kezelésbe vettem az udvart, az előkertet, majd az épületeket is.

5. Tadááám…
Egyszer csak azt veszed észre, hogy sokkal messzebbre jutottál, mint amit tudatosan valaha is bevállaltál volna.

Szeretném, ha nem értenéd félre ezt a bejegyzést! Semmiképpen nem a tudatos célkitűzések és a követhető tervek betartása ellen hoztam ezt a példát. Most már úgy gondolom, sokkal okosabban is felhasználhattam volna ezt az energiát, talán el kellett volna jönnöm. Talán rám fért volna egy alapos coaching program is. Újratervezhettem volna például az életemet, a meseszínházat, új társulatot szervezhettem volna, új karrier építésébe foghattam volna, gyakrabban találkozhattam volna a barátaimmal, visszagondolva,

akkortájt nagyon rám fért volna a társaságba járás is, írhattam volna még kérvényeket, de mivel az adott életszakaszomban tanácstalannak és elveszettnek éreztem magam, a mindent átjáró, végtelen életkedv és energia így segített kiteljesíteni az életemet. Én csak annyit tettem, hogy hagytam.

Sokszor elég, ha nem ragaszkodsz a rosszhoz, a lehúzó gondolatokhoz, csak félreállsz, és hagyod, hogy a mindent átható nagybetűs ÉLETÖRÖM kezelésbe vegye azt, amivel, úgy érzed, nem tudsz mit kezdeni.

Gondold el, mennyivel messzebb juthatsz, ha te döntöd el tudatosan, merre vigyen ez az erő!
Persze a nagy célokra, a tudatos döntéseinkre sokkal nagyobb veszélyek leselkednek, mint néhány vakondtúrás, de ez már egy másik történet, egy másik bejegyzés témája.
…és még egy szépséghibája van a történetnek. Ugyanis akkor vagyunk igazán boldogok és elégedettek az életünkkel, ha úgy érezzük, van beleszólásunk, mi irányítunk. Viszont megtörténhet, hogy éppen nincs, és ilyenkor jól jöhet egy apró cél, aminek nincs tétje, és leköti a figyelmünket.

Szeretettel: Enikő

A bejegyzésben említett Igazán önmagad ajándék minikurzusról az alábbi gombra kattintva tudhatsz meg többet:

Igazán önmagad – ajándék miniworkshop
Beküldve:

Van, hogy szárnyakat adnak, máskor a pokolba kívánjuk őket

Mire jók az érzelmeink - kép Gáspár Enikő

– avagy mi a francnak vannak olyankor is érzelmeink?

A jó és kellemes érzelmeinkkel kapcsolatban aligha jutna eszünkbe, hogy mennyivel jobb lenne nélkülük! Ők jöhetnek, jöhet a könnyedség, a szeretet, a remény, az ihletettség, a kölcsönös szerelem, velük semmi bajunk! Találkoztál már olyan emberrel, aki azon mérgelődött, hogy bárcsak ne érezném magam sikeresnek, meg ez a vacak remény, ez miatt nem adom fel soha, vagy jaj, csak ez az ihletett állapot érne már véget, és holnaptól tényleg szakítok, mert ez a folytonos szerelem és boldogság teljesen lehetetlenné teszi életem irányítását, nem akarok boldogságot érezni, csak összekuszál? Persze, hogy nem találkoztál! Ha a boldogság kuszálja össze a dolgainkat, az ellen nem szokott lenni kifogásunk.

Talán voltál már olyan helyzetben is, mikor túl sokáig érezted mélyponton magad, ne adj isten, gyászoltál, vagy más nagyobb veszteség ért, vagy csak a sikertelenség előre vetítése töltött el rossz érzéssel, mikor változtatni szerettél volna, vagy volt, hogy egyszerűen csak nehéz volt hinni bármiben is. Ha visszagondolsz, biztosan megfordult a fejedben, hogy milyen jó lenne néha csak ésszel élni, eltervezni valamit és megcsinálni, mint folyton magaddal és az érzelmeiddel hadakozni.
Ha ért már igazságtalanság, bántás, amivel szemben tehetetlen voltál, vagy túl sokáig felzaklatott, valószínűleg akkor is gondoltál rá, hogy mennyivel könnyebb lenne, ha nem vennél olyasmit a szívedre, amin úgysem tudsz változtatni. Mennyivel könnyebb lenne legalább ilyenkor csak a józan ész belátásai szerint kezelni a helyzetet! Mikor ideges vagy, eldönteni, hogy megnyugszol, és megnyugszol.
Hányszor, de hányszor van, hogy eltervezünk valamit és az érzelmeink mintha ellenünk dolgoznának, mintha azért lennének, hogy megnehezítsék az életünket!

Sok mindenre megtanítanak bennünket, mikor felnövünk, aztán az élettől még több leckét kapunk, csak az érzelmeinkkel nem tudunk mit kezdeni. Úgy gondoljuk, hogy van az életünk, az érzelmeink pedig jönnek-mennek, ettől és a gondolatainktól vagyunk emberek. A tudatos életről ezt-azt tudók még azzal is tisztában vannak, hogy a gondolataink befolyásolják érzelmi életünket. Minél pozitívabban gondolkodunk egy helyzetről, annál jobban érezzük magunkat a bőrünkben. És ez nagyjából így is van! Kivéve, mikor megerősítéseket mondogatunk, és ahelyett, hogy egyre jobban átéreznénk őket, jó idegesek leszünk tőlük. És az megvan, mikor éppen tele vagy önhibáztatással, öngyűlölettel, és megerőlteted magad, keresed a pozitív látásmódot, de csak még mélyebbre süllyedsz?

Mert valójában ennél sokkal többről van szó!

…és ha ezzel tisztában vagyunk, gyakorlatilag kezünkbe kerül minden, ami ahhoz kell, hogy lépésről lépésre, gondolatról-gondolatra haladva testünk-lelkünk legmélyéig kiteljesedő életet teremtsünk.

Tudatosan kiteljesedő életet ugyanis lehetetlen teremteni az érzelmi vezérlőrendszerünk ismerete nélkül.
Komolyan hangzik, tudom, de nem annyira száraz és ijesztő, mint amilyennek tűnik! Engem kezdetben annyira taszított, hogy évekig nem voltam hajlandó ránézni, pedig a sors, vagy az univerzum, a véletlen, nevezzük bárminek, már egy ideje folyton az arcomba nyomta.

Pontosabban: lehetetlen teljes életet élni anélkül, hogy az érzelmek teljes skáláját ne tapasztaljuk meg, a nagyon nyomasztóaktól a legcsodálatosabbakig! Életed irányítását a kezedbe venni pedig lehetetlen az érzelmi skála ismerete nélkül.

Pontokba szedve a gyakorlatban valahogy így néz ki:

  1. Beazonosítod, milyen érzelmi állapotban vagy most,
  2. azután megnézed az érzelmi skálán, hogy melyik érzelmi állapot a következő lépés, hogy egy kicsivel jobban érezd magad,
  3. ahhoz az állapothoz vezető gondolatokat választasz,
  4. azután pedig megnézed, hogy utána melyik a következő érzelmi állapot, és így tovább, felfelé,
  5. míg el nem éred a reményt.
  6. A remény után ugyanis már gyerekjáték, a jobbnál-jobb gondolatok szinte maguktól jönnek.

Ez röviden az érzelmi vezérlőrendszerünk alkalmazása.

Szóval, amikor rosszul esnek azok a bizonyos megerősítések, akkor nagy eséllyel nem is kellene ismételgetned őket, vagy lelkifurdalást érzel, mérges vagy magadra, hogy halogatsz, jobb lenne rálesni, hogy nem vagy-e véletlenül túl messze attól az érzelmi állapottól, amit el szeretnél elérni? Azután pedig végigjátszani a fenti 6 lépést.


Megsúgom, én sem tudom mindig pontosan fejből, hogy mi miből következik lefelé, illetve felfelé. Ha úgy érzem, jó lenne pontosabban beazonosítani, hogy most mi van, akkor egyszerűen megnézem. Valójában nem is lenne fontos ennyire részletesen ismerni az árnyalatokat, ha képesek lennénk bármilyen helyzetben jóindulattal, együttérzéssel és megértéssel fordulni magunkhoz, ahhoz, amit éppen átélünk.

Általános szabály, hogy igyekezz úgy beszélni magaddal, mint egy olyan személlyel tennéd, akit teljes odaadással szeretsz!

Íme az érzelmeink listája

Az Igazán önmagad ajándék minikurzusban (ha érdekel ide kattintva kérheted el) már említettem, hogy akkor érzed igazán, hogy a saját életedet éled, hogy önmagad vagy, amikor szárnyalsz, ihletett állapotban vagy, tele tervekkel, hiszel magadban, az életedben, úgy igazán jól érzed magad a bőrödben. Az vagy te! Az vagy te, ezt ne felejtsd el! Nincs olyan, hogy valakinek csak a skálának az alja jut, mint ahogyan olyan sincs, hogy egyesek csak csupa jó érzéseket élnek meg életük folyamán.

Ugye azt már nem is kell nagyon részleteznem, hogy a vonzás törvénye értelmében, olyan élményeket vonzunk életünkbe, olyan lehetőségeket veszünk észre, amik a rezgésünkkel, azaz az érzelmi állapotunkkal harmonizálnak. Na, és ha mégsem így van? Hát, akkor a legnagyobb baj, ami történthet, hogy megtanulod egyre gyakrabban rohadt jól érezni magad a bőrödben! Ahogy mondani szokás… még a hülyének is megéri!

Most már tudod, használd amit tudsz! Amennyiben további hasonló bejegyzések megjelenéséről szeretnél értesülni, vagy segítségre lenne szükséged, iratkozz fel a hírlevelemre, és hamarosan újabb kincsekkel és lehetőségekkel jelentkezem!

…és hogy a címben feltett kérdésre is válaszoljak… az érzelmeink értünk vannak, segítenek megismerni önmagunkat, segítenek az önazonossá és tudatossá válás útján, segítenek meghúzni a határainkat.

Szeretettel: Enikő

Beküldve:

Hullát játszani ilyen jó? – avagy valahogy így kezdődött – második rész

Gáspár Enikő

Akkoriban kaptam rá az életrajzokra. A regényekkel szemben verhetetlen előnnyel bírtak számomra, mivel igazi emberekről szóltak. Azok a dolgok, azokkal a híres, különleges emberekkel valóban megtörténtek, és egy valamit egészen biztosan bizonyítottak: hogy az élet soha nem marad ugyanolyan, minden és mindenki változik, ráadásul jócskán bele is szólhatunk.

Valószínűleg akkor is éppen valami életrajzot kerestem a vasárnapi újság könyvrendelős mellékletében. Az ilyesmi még újdonság volt, nem dobtuk azonnal a papírgyűjtésbe, alaposan átlapoztuk, hiszen a rendelést is meg kellett gondolni, mivel az is postai bedobós lappal történt. Egészen tisztán emlékszem a pillanatra, amikor elolvastam a címet:

Az idő partján

Egy darabig néztem, ízlelgettem, nagyon tetszett. Nem is tudom, mire számítottam, csak misztikus és sokat sejtető volt számomra, mintha régi korok titkos üzenetei érnének utol. Tovább olvastam. Az alcíme:

Jóga és személyiség

A varázslat fokozódott, azt ígérte számomra, hogy a könyv nem más, mint az igazi egyéniséggé válásnak az útja. Egyébként dr. Weninger Antal tollából a jógáról olvasni, valóban az.

„Minél kevesebb képet tartalmaz egy jóga-könyv, annál értékesebb!” – ez volt a véleménye, és ő maga szigorúan tartotta is magát hozzá. Egyetlen kép sem volt az egész könyvben. A majd háromszázötven, sűrűn teleírt oldalból alig tíz szólt az ászanák kivitelezésének leírásáról.

Viszont a savászana, vagyis a hullapóz leírása kétszer-háromszor olyan hosszúra sikeredett, mint az összes többié együttvéve. Akik valamit konyítanak a jógához, most lehet, hogy somolyognak kicsit. Mert mi a hullapóz? Lefekszel a földre, a légzésedre figyelsz, hagyod, lazítasz és kész!

Szerencsémre itt nem csak ennyiről volt szó. A szerző olyan mesterien vezette fel a témát, hogy nem lehetett nem az emberiség megmentőjét látni a hullapózban. Először arról mesélt, hogy a keleti jógi mesterek valóban képesek felemelkedni a földről lótuszülésben és lebegni, valóban tűzön járnak, szöges ágyon fekszenek, és nem lesz semmi bajuk, mert az erejük az elméjükben van. Majd szépen rávilágított arra is, hogy mekkora butaság ilyesmire pazarolni ezt az energiát, mikor a jógik képesek akár a belső szerveik működését, a vérsejtjeik számát is befolyásolni, és emlékszem csodálatos gyógyulások történeteire, akiknek az segített, hogy ebben a bizonyos hullapózban egészségesnek képzelték a beteg szervüket. Minél hosszabb időt töltöttek ebben az állapotban, annál nagyobb gyógyulások történtek.

Nekem nagyjából ennyi elég is volt, hogy szenvedélyesen elkezdjem gyakorolni. Végiglazítani a testemet porcikáról porcikára, a lábujjaimtól a fejem búbjáig, lassan, türelmesen – bár ez nem mindig ment – azután elképzelni, hogy egészséges a légcsövem, a légzésem, teljesen egészséges vagyok.
Nem tudnám szavakkal leírni azt az érzést, mikor életemben először éltem át a teljes, tökéletes felszabadultságot, könnyedséget, repülést, felhőtlenséget, azt az igazi egészséget. Mikor először megéreztem, hogy én maga vagyok a könnyed, felszabadult légzés!

Azt hittem, hogy nálam van a szent grál! Megtaláltam! Itt van! Egészségesebb vagyok, mint bárki más a világon! Gyönyörű volt, nem csak hittem már benne, nem csak kipróbáltam, hanem éreztem, zsigereim, lelkem legmélyéig tudtam, hogy a rohamok elmúlnak. Elmulasztom!

Nem múltak el. Még évekig nem múltak el, viszont ehhez a lazító gyakorlathoz, újra és újra visszatértem, főleg mikor válságosra fordult a helyzet. Valamelyik nyáron annyira rossz állapotban vittek be, hogy napokig nem voltam teljesen magamnál. Ez volt a nagy fordulópont, miközben hörögtem és lógott ki a kezemből az infúzió, az orromból az oxigén, állandóan csak az járt az agyamban, hogy milyen egészségesen lélegezni. Eszelősen erre koncentráltam, semmi másra nem reagáltam, megszállottan fixáltam a gondolataimat arra, hogy meggyógyulok. Felsejlettek fejek az ágyam végében, anyué, az egyik orvosé, a másik orvosé, de hogy valójában mennyi idő telt el egy-egy aggódó fej között, arról fogalmam sem volt. Két és fél – három napig tartott ez a lidércnyomás, de győztem, és még nagyobb lelkesedéssel vetettem bele magam a hullapóz gyakorlásába.

Ez időtájt úszott be a színházmániám a képbe. Egy 13 részes angol színháztörténeti sorozat volt benne a ludas. Itt hallottam először Sarah Bernhardt azon szokásáról, hogy egy kibélelt, virágokkal és gyertyákkal körberakott koporsót tartott a nappalijában, és abban fekve lazított a fellépések között. Borzasztóan bizarrnak gondoltam, de az elképzelés, hogy ha meghalunk, akkor minden fájdalom, szenvedés eltűnik belőlünk, nagyon megtetszett. Úgyhogy ezzel a kis sarahbernhadtos haláljátékkal turbóztam fel a hullapózomat.

Elengedni! Mindent elengedni, minden elenged, szabad vagyok!

Bejött!

Valahogy, lassan, szinte észrevehetetlenül, ritkulni kezdtek a rohamok. Napközben egyre ritkábban fulladtam, sőt, tornázni is elkezdtem. Egy reggel aztán már nem rohamra ébredtem, hanem csak úgy, felébredtem, és egyre több ilyen reggel lett, míg végül az lett a normális, hogy csak úgy felkelek, mint bárki más.

Ez volt az én első kalandom a tudatos teremtés útján. Ha itt vagy még velem, és még olvasol, szívesen megkérdezném, számodra mit jelent a tudatos manifeszáció, a tudatos teremtés? Ugyanis mindig az a leghitelesebb bizonyíték számunkra, amit magunk tapasztaltunk meg. Gondolom, neked is van hasonló történeted, bár remélem, nem ennyire szélsőséges, de talán van. Valami, amitől tudod, hogy többre vagy képes, ezért keresed a lehetőségeket.

Szeretettel: Enikő

portré Enikőről
Az élet arról szól, hogy kezdd újra! Nézz körül, minden növekszik, amíg él!

Ha érdekel, mit tartok most, néhány évtized után, a legfontosabbnak a tudatos önismereti úton, kattints ide, és töltsd le a tudatos teremtés minikurzust!

…vagy olvasgass tovább! Esetleg írj és kérdezz, szívesen válaszolok rá!

A bejegyzés első részét ide kattintva olvashatod el!

Beküldve:

Tudod, miért halogatjuk a hálanaplók írását?


Nem tudom, belefutottatok-e már a hálanapló témájába. Ha esetleg nem (a későbbiekben mindenképpen tervezek egy részletes cikket készíteni róla), röviden vázolom a lényegét. Mikor hálásak vagyunk, rendkívül jó érzés tölt el bennünket, észrevesszük a dolgok jó oldalát, és mikor igazán átérezzük, az kb. annyira jól esik, mint kiéhezve a kedvenc kajánkat bemajszolni, aztán elégedetten ülni és trécselni, vagy egy egész napos túra után végignyúlni az ágyon, izzasztó nyári nap végén jó sokáig zuhanyozni, végre találkozni azzal, aki hiányzott és rég láttuk, stb., azt hiszem ez mindenki számára világos.

A hálanaplót azért találták ki, hogy tudatosan, napi rutin szintjén idézzük meg ezt az érzést, azzal a céllal, hogy egyre több pozitívumot vegyünk észre az életünkben, egyre több jó dolog és szerencsés helyzet találjon ránk, spirituális kifejezéssel „vonzzunk” jó dolgokat, illetve erősítsük és fixáljuk a jóllét érzését. Egyesek minimum napi 3 jó dolog feljegyzését javasolják, de találkoztam már olyannal is, aki egy egész oldalnyi listát javasolt.


Nem nagy kunszt, végül is, sokkal könnyebb elkezdeni, mint a meditációt, sőt első nekifutásra meglepően kellemes érzést adhat.
Aki kipróbálja, azonnal érzi a hatását, lelkesen írogatja pár napig, hétig, aztán jön a „majd holnap”, vagy az „egy-két nap kihagyás nem számít” effektus. Egyébként nem is számítana, de általában – legalábbis, azoknál, akiket ismerek, beleértve magamat is – ez a holnap igen ritkán jön el.

Azután visszájára fordul a helyzet: lelkifurdalás, rossz érzés lesz abból is, hogy megint elhalasztottuk, feladtuk, mint valami fogyókúrát, vagy a rendszeres sportolást.

A rossz érzés pedig még több rossz érzést szül.

De hogyan lehet ebből kikeveredni?
Először is meg kell érteni, hogy ez egy természetes folyamat, nem vagy se te, se én, se más gyenge akaratú, fegyelmezetlen, mindent feladó.
Tulajdonképpen ugyanaz történik, mint bármilyen más halogatás esetében: nem vagy „rezgésbeli” összhangban azzal, amit tenni szeretnél, és nagyon valószínű, hogy nem csak egy lépcsőfokkal vagy lejjebb, hanem jóval többel. Innen ez a rendkívül kellemetlen érzés.

Csinálni szeretnél valamit, amit most még nem szeretnél csinálni, csak egy kicsit később, holnap, majd…

Ha pedig nem vagy rezgésbeli összhangban azzal, amit tenni szeretnél, akkor a legbiztosabb kudarc, ha elkezded erőltetni. Minél távolabb vagy ugyanis az elérni kívánt hála érzésétől, annál kitartóbban kell sorolnod a jónak vélt dolgokat, míg végül elkezdesz érezni valamit. Jó esetben a hálát, rossz esetben azt, hogy „a francba ezzel az egésszel, mekkora egy erőltetett marhaság ez! Lehet, hogy másnak bejön, de nekem nem!”

Ugyanis nem mindegyik érzésünk van olyan távol a hála könnyed, életörömtől duzzadó energiájától, mint például a kétségbeesés, a düh, vagy a gyász, de attól még éppen elég távol lehetünk ahhoz, hogy nehéz legyen rávenni magunkat.
A hála az ún. magasabb frekvenciákhoz tartozik, és ha mondjuk a közöny állapotában vagy, akkor talán jobban jársz, ha valami olyasmit keresel, ami kimozdít a fásultságból.

Erre jó az önismeret, mert, ha tudod, mi inspirál, mi tölt fel téged, akkor kezedben a kulcs, hogyan hozd magad jobb érzelmi állapotba, mint amilyenben vagy.

…és ha már rajta vagy, ne állj meg egy jó vacsinál a tévé előtt, és egy felszabadító messengeres pletyizésnél, kérlek, hanem lépegess szépen felfelé, amíg nem érzed lényegesen jobban magad, mint abban a pillanatban, mikor éppen megint másnapra halasztottad a hála naplód folytatását.

Ennyi a lényeg: érezd jobban magad, mint mikor eszedbe jutott, hogy megint nem írod, megint feladtál valamit, megint kiderült, hogy semmi akaraterőd, hogy neked semmi nem megy, még egy ilyen egyszerű dolog sem.

Nem olyan egyszerű! Nyugi! Ha olyan egyszerű lenne, mindannyian szép, logikusan, ésszel tudnánk irányítani az életünket. De láttál már olyan embert, aki szeretett volna rendszeresen hálanaplózni, na, és a sportolást is már régóta halasztgatja, meg a lakás átfestését, és egy új munkahelyet is szeretne, és többet nem szól oda, ha nem muszáj, mindig kedves lesz a gyerekeivel, elhatározza, hogy holnaptól nem húzza fel magát, nem veszekszik, csak egészséges ételeket eszik, időben kel, nem rohan, mindent időben rendbe tesz, elintéz… szóval… láttál már ilyen embert, aki elhatározza, hogy holnaptól minden másként lesz, és tényleg másnaptól átváltozik? Ugye, hogy nem!

Légy türelmes magaddal, és ha lelkifurdalásod van valami miatt, amit úgy érzed, nem jól csinálsz, gondolj arra, hogy ilyenkor nem is az a következő lépés.

Beszélj magaddal úgy, hogy jobban érezd magad, ha a teendőidre és a céljaidra gondolsz!

Szeretettel: Enikő

Beküldve:

Hullát játszani ilyen jó? – avagy valahogy így kezdődött… „véletlenül”

Ezt a könyvet fiatal lányként olvastam ennyire rongyosra

Valószínűleg meglepődtem volna, ha akkor meglátom a jövőt. Csak egy könyvet rendeltem, aminek mágnesként vonzott a címe:

Az idő partján

Alcíme a „Jóga és személyiség” volt. Dr. Weninger Antal írta. Betiltott szerzőként, úgy emlékszem, ez az első könyv, amit jó negyven év után kiadtak tőle. A második világháború előtt elismert orvosi szaktekintélyként gyakran publikált, de mivel a jellemfejlődést éppolyan fontosnak tartotta, mint a test gyógyítását, publikációi elég hamar a náci Németország elleni kiáltványokká váltak, a szocializmusban pedig a materialista szemlélet ellen szóltak, így került évtizedekre tiltólistára a kiadók számára.

…de térjünk vissza egy pillanatra ahhoz a sorsfordító mozdulathoz, ami a könyv megrendelésére késztetett, és ami ennek a blognak is az okozója, holott fogalmam sem volt arról, ki a szerző, és a jógáról is csak annyit tudtam, hogy valami amerikai edzés fajta, amivel Colombo csodált hősnői tartják formában magukat.

Sorsfordító lépéseink általában egyenes következményei az életünknek és csak évekkel később tudjuk, hogy jé, hát az volt az!

Tizenéves fiatal lány voltam – így visszagondolva – embertelen és hátborzongató életmóddal. Viszont tele energiával, életkedvvel, reménnyel, mint a fiatalok általában. Talán nekem ez utóbbiból több is jutott, hiszen kibírtam és meg is oldottam azt a poklot, amiben éltem.
Mikor anyámat utolsó hónapjaiban beszélgetésre szerettem volna bírni, mindenfélét kérdezgettem tőle. Egyszer arról faggattam, hogy szerinte mi a legjellemzőbb tulajdonságunk, nekem és a húgomnak.

Tini lányként

„…te mindig olyan hamar tudtál nevetni, akármilyen rossz dolog történt veled, rövid időn belül nagyon vidám tudtál lenni… már egészen kicsinek olyan voltál!”

Ez volt az én jolly jokerem, a lap, ami később is mindent ütött. Bár időnként volt olyan érzésem, hogy ha az élet ilyen alaptermészetet ad valakinek, csakis azért teszi, hogy később jól felképelhesse azzal a felkiáltással, hogy „na, most röhögj! Még mindig röhögsz?! Van kedved nevetni?!” Volt. Sokáig mindig volt.
Ezért gondoltam azt, hogy fulladhatok én naponta akár százszor is, ez egyszer el fog múlni, valahogy el fogom múlasztani, Teljesen biztos voltam benne, hogy sikerülni fog és teljes életet fogok élni.

Nem szeretnék nagyon belemenni, csak röviden vázolnám, milyen életet éltem akkoriban, tizenéves, életre éhes, fiatal lányként, már lassan egy évtizede. Asztmás rohamaim voltak, gyakorlatilag a végső stádiumig megkínzó fulladások, amikor az ember feje felfúvódik, majd lassan ellilul. Ha orvos volt mellettem olyankor, mindig be akart rakni valahova, mert hogy ezzel nem lehet játszani, csakhogy én már rengetegszer be voltam rakva valahova, ahol ugyanez ment, azzal a különbséggel, hogy nem a szüleim pánikoltak a fejem felett, hanem a nővérek és orvosok rohangáltak körülöttem. Úgyhogy egy idő után, aki ismert, kezelt, mindenki feladta, hiszen már mindent kipróbáltak rajtam.
Ha mégis kórházba kerültem, mert ez is elég gyakran megesett, döbbenten bámultam a sírdogáló, kis, kövérkés negyvenes nőt a szomszéd szobából, amikor megtudtam, hogy ő azért sírdogál, mert volt egy rohama, amikor majdnem megfulladt. Egy? Nem értettem, miért bőg akkor most? Most nincs rohama, napokkal ezelőtt volt, akkor miért bőg most? Nekem azóta tíz volt, ez hülye! Így gondolkodtam én akkoriban, mivel már lassan egy évtizede nem aludtam át az éjszakákat, és még ha csak egyszer ébredtem volna szélsőséges fulladási rohamra, de általában ez két-háromszor is előfordult egy alvás alatt, ébredni pedig mindig arra ébredtem, hogy rohamom van. Osztálykirándulásokon, iskolaórákon, buszon, bárhol és bármikor és mindig.

Elkezdtem két párhuzamos életet élni. Az egyikben pokoli kínok közt rettegtem, hogy meghalok, a másikban pedig olyan

Gyerekkoromban

voltam, mint a kortársaim.

…és a két élet semmilyen ponton nem találkozott…

Mihelyt elmúlt a roham, átkapcsoltam, mintha nem is lett volna. Talán így is marad, ha nem jön a serdülőkor, amikor egyre gyakrabban maradtam ki bulikból, összejövetelekből, ha pedig el tudtam menni, az is biztos volt, hogy lesz rohamom, míg ott vagyok.

A folytatáshoz kattints ide!

Beküldve:

Kezdődik

Gáspár Enikő - boldogságleckék - blog felvezetés

Álmaink sosem múlnak el, csak átváltoznak valami nagyobbá

Talán az lesz a legegyszerűbb, ha a lehető legsablonosabban kezdem blogom bevezetőjét, mert valahol mégiscsak el kell kezdenem…
Szóval azért indítom ezt a blogot, mert a bő 35 év alatt felgyülemlett tapasztalataimat, tudásomat és a hozzá csapódó új információkat, új tapasztalatokat szeretném átadni a lehető legtisztább, használható formában.

Évek óta forgatom a fejemben egy önfejlesztő anyagokkal, előadásokkal foglalkozó vállalkozás létrehozását. Úgy gondoltam, az lenne a legjobb, ha más, ebben a témakörben működő vállalkozókhoz, illetve az ő projektjeikhez csatlakoznék, de sajnos, akik szóba jöhettek, nem szerettek volna együttműködni senkivel, aki nem csak segédkezik nekik, hanem önállóan is összeállít anyagokat, ne adj isten, saját mondanivalója is van, így egy időre parkolópályára került a dolog.

Azután történt egy-két nagy változás az életemben, és rájöttem, hogy egyre kevésbé képzelem el az életemet színészként. A színházak műsorait nézegetve, egyre jobban taszított a gondolat, hogy ha mégis sikerülne szerződéshez jutnom, így, 50 felett… miféle szerepeket kaphatnék. Tisztáztam magamban, hogy az nekem semmiféleképpen nem lenne elég, akkor már inkább építenék közparkot, minthogy a színészbüfében, vagy az öltözőben várjak órákig, míg sorra kerülök, egy olyan valaki mellett, mögött, aki egy cseppet sem játszik jobban, hitelesebben nálam. Nyugodtan zengjenek a kis nagy szerepekről ódákat, akik akarnak, Jászai-val értek egyet, az egy baromság! Hiszen alig élvezheti a pár mondatos mellékszereplő a hivatás igazi szépségét: a közönség előtt való játékot. Az egész élete egy várakozás. Ha már színjátszás, akkor én főszereplő vagyok, ezt biztosan tudtam, de a korosztályomnak szánt főszerepeket vizsgálva se lelkesített túlzottan a dolog, úgyhogy 25 évnyi hullámvasút után, viszonylag könnyen búcsúztam. Elvégre őrült sok energiát toltam már bele, most már inkább valami olyat szeretnék csinálni, ami nekem is ad energiát. Pontosabban nekem is, és annak is, akinek ezzel adni tudok.

Így jött a képbe, most már szélesvásznon az önfejlesztősdi. Nem nagyon kellett várnom az ihletre, a témára, amivel indítani szeretnék. Mihelyt döntöttem, magától érkezett, a múltból, a megélt tapasztalataimból. Ez lett az „Igazán önmagad” ajándék miniworkshop a tudatos teremtés alapjairól.

Ide kattintva tudhatsz meg róla többet!

Email címedet megadva itt pedig azonnal letöltheted:

Kérd el az ajándékodat most!

A tudatos teremtéssel való első találkozásom történetét a Hullát játszani ilyen jó? c. blogbejegyzésben olvashatod el.